Jelenlegi hely

Ismét működni fog a könyvtár a kollégiumban

"Régen nagy kiváltságot jelentett, ha valaki könyvtáros volt" - ez volt az első mondat, amit Békéssy László, Bottem megemlített, mikor a könyvtár felújításáról kérdeztük. Ő volt eddig ugyanis a felelőse a könyvtár-projektként ismert fogalomnak. Történt ugyanis, hogy páran összefogtak, és elkezdték rendbe rakni a Schönnherz első emeletén található könyvtárat. De hogy miért is volt olyan jó könyvtárosnak lenni? "Olyan volt, mintha még egy szobája lett volna a kollégiumban, egy olyan hely, ahova bármikor "elbújhatott", mikor elege volt a világból, vagy csak éppen egy fontos ZH vagy vizsga közelgett..."
Alapítványunk már a kezdetektől támogatta a helyiség felújítását, polcokat vettünk, illetve további szükséges eszközökre pályázatunk a 2011 januárjában kiírt NCA (Nemzeti Civil Alapprogram) pályázaton.
Reméljük, hogy a projekt a tervek szerint fog haladni, és nyár végére kész lesz a kialakítás, így szeptembertől újra működhet a Schönherzben a könyvtár.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer