Jelenlegi hely

1% How to

Az előző évekhez hasonlóan idén is lehetősége van minden magánszemélnyek arra, hogy a személyi jövedelemadója (SZJA) 1+1%-át felajánlhassa közhasznú szervezetek számára. Ezt az adóbevallás leadásával együtt tehetjük meg. A felajánlás során az SZJA-nk egyik 1%-át adószámmal rendelkező közhasznú szervezeteknek (tipikusan egyesületek és alapítványok), illetve másik 1%-át technikai számmal rendelkező szervezeteknek (ezek általában vallási szervezetek) ajánlhatjuk fel.

A korábbi évekkel ellentétben, idén, a papír alapú és elektronikus adóbevalláson kívül megjelent egy harmadik módja a bevallás elkészítésének, mikor a NAV elkészíti a bevallási tervezetet. Ezt tekinthetjük az eddigi lehetőségek kiegészítésének, mivel mind elektronikusan (az Ügyfélkapun keresztül), mind hagyományos papírformában is intézhetjük.

Az idei adóbevallás leadásához az alábbi határidők tartoznak:

  • 2017. február 27. - Szja-bevallási (16SZJA) és adófizetési határidő az egyéni vállalkozók és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek részére.
  • 2017. március 15. - A NAV elektronikus felületen teszi elérhetővé az általa készített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet az ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek részére. Amennyiben valaki nem rendelkezik ilyennel, az eddig kérheti postai úton való megküldését, ez után a tervezet már csak a NAV ügyfélszolgálatain kérhető ki.
  • 2017. március 20. - A munkáltatói elszámolást választó magánszemély eddig adja át kedvezményre jogosító és a rendelkezés alapjául szolgáló igazolásait a munkáltatójának.
  • 2017. május 22. - A 16SZJA, adóhatósági közreműködés nélküli szja-bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje.

Magyarországon az Ügyfélkapu rendszer elindulása óta lehetőségünk van az adóbevallást (és mellette közel 200 másik ügyet) elektronikusan intézni. Ehhez mindössze egy Ügyfélkapu fiókra van szükségünk (melyet a hozzánk legközelebb eső okmányirodában, személyesen tudunk regisztrálni). Az Ügyfélkapu rendszer használata ingyenes.

Az Ügyfélkapun keresztül történő adóbevalláshoz szükségünk van a NAV Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) programjára, valamint azokra a nyomtatványokra, amelyeket ki kell töltenünk (ezek a nyomtatványkitöltő programba települnek, innen lehet őket letölteni). Többféle nyomtatvány közül lehet választani: magánszemélyek pl. a 16SZJA űrlapon adhatnak le adóbevallást, valamint ajánlott kitölteni a 16EGYSZA űrlapot is - ezzel közhasznú civil szervezeteket támogathatunk a már befizetett adónk 1+1%-ával.

Amennyiben ezt a lehetőséget választjuk, az adóbevallás néhány lépésben elkészíthető:

  • Telepítsük fel a Nyomtatványkitöltő programot, majd a hozzá tartozó nyomtatványokat.
  • Töltsük ki a vonatkozó nyomtatványokat - a helyes kitöltésben az ÁNYK program a segítségünkre van. Ez a lépés egyéntől függően lehet rövidebb és hosszabb is - egy egyszerű adóbevallás kb. 20 perc alatt elkészíthető.
  • Ne felejtsük el kitölteni a 16EGYSZA lapot sem - ezen csak az adószámunkat és a támogatni kívánt civil szervezet adószámát/technikai számát kell megadni, fél perc az egész.
  • Ellenőrizzük, hogy minden mezőt jól töltöttünk-e ki - az ÁNYK program Ellenőrzés funkciójával ezt meg is tehetjük.
  • Jelöljük beadásra a kész nyomtatványokat: kattintsunk az ÁNYK programban a „Kapcsolat az Ügyfélkapuval” menü „Nyomtatvány megjelölése elektronikus beküldésre” menüpontra.
  • Töltsük fel a kész nyomtatványokat az Ügyfélkapu rendszer dokumentumtárába - ezt legegyszerűbben a "Nyomtatvány közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül" menüponttal tehetjük meg.
  • Figyeljük az értesítési tárhelyünket az Ügyfélkapuban, valamint a kapcsolódó e-mail fiókunkat - visszaigazolást fogunk kapni a rendszertől, hogy befogadták a dokumentumokat. Innentől nincs több teendőnk.

Egy hosszabb, részletesebb leírás letölthető innen. Illetve bővebb információk megtalálhatóak a NAV oldalán is.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer